Skip to main content

Magyarország

Események 2019-ból - az EU fejezet része

Tüntetés Budapest központjában egy kormány által javasolt új törvény ellen, amely fokozná az állami ellenőrzést a színházak felett, Magyarország, 2019. december 9.

© 2019 Zoltan Mathe/MTI via AP

Magyarország kormánya tovább folytatta a jogállamiság és a demokratikus intézmények lebontását.

Novemberben a kormány olyan változtatásokat javasolt a közigazgatási bíróságokkal kapcsolatban, melyek lehetővé tennék az állami intézmények számára, hogy a kedvezőtlen közigazgatási bírósági ítéleteket az Alkotmánybíróságon fellebbezzék meg, mely többségében a hatalmon lévő párthoz közeli bírákból áll. Ez hatással lehet a korrupcióval, a választásokkal, valamint rendőri magatartással kapcsolatos ügyekre is. A jelentés megírása idején a vonatkozó intézkedések a Parlament előtt voltak már, elfogadásuk decemberre várható.

Ez a lépés a kormány egy, az Igazságügyi Minisztérium által felügyelt új közigazgatási bírósági rendszer létrehozására irányuló sikertelen kísérletét követi, mely bírósági rendszer felállítására a magyar parlament által 2018 decemberében elfogadott jogszabályokat az EU és az Európa Tanács Velencei Bizottsága fékek és egyensúlyok hiányosságaival kapcsolatos kritikájára 2019 májusában félre kellett tenni.

Júniusban a kormány ismét támadást intézett a tudományos szabadság ellen egy parlament által elfogadott törvény bevezetésével, mely fokozza az állami ellenőrzést Magyarország legnagyobb és legrégebbi tudományos intézménye, a Magyar Tudományos Akadémia felett. A törvény nagyobb befolyásgyakorlási lehetőséget nyújt a kormány számára a tudományos kutatás és annak finanszírozása tekintetében.

A magyar hatóságok továbbra is hetente egy vagy két menedékkérő családra korlátozták a határátkelőhelyeken belépésre engedélyezett menedékkérők számát, ezreket hagyva ezáltal megrekedve rossz körülmények között Szerbiában. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának becslései szerint szeptember elejére több, mint 300 ember volt fogva tartva a két tranzitzónában, köztük körülbelül 170 gyermek. Továbbra is aggodalomra adnak okot a Szerbiába való visszatérítések.

Februárban a kormány folytatta azon eljárását, melynek keretében megtagadta az elutasított menedékkérők élelmiszerellátását Magyarország Szerbiával határos tranzitzónáiban. Augusztusig a Magyar Helsinki Bizottság, egy civil társadalmi szervezet 27 élelmet nélkülöző menedékkérő nevében nyújtott be sürgősségi beavatkozási kérelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), mely minden esetben kötelezte a kormányt az élelmiszerelosztás folytatására. A kormány minden esetben eleget tett a bírósági rendelkezéseknek.

Júliusban az Európai Bizottság jogi eljárást indított Magyarország ellen a tranzitzónákban való élelmiszerellátás megtagadásának gyakorlata miatt és az EU Bíróságához utalta azt a 2018. évi törvényt, mely a non-profit szervezetek menedékkérők támogatására irányuló tevékenységét bűncselekménnyé minősítette. A Bizottság októberben eszkalálta az ügyet. 2019 októberében az Emberi Jogok Európai Bírósága egy ítéletében kimondta, hogy sajtó- és szólásszabadságot sért a magyar kormány 2015-ös azon döntése, mely megtagadta egy újságírótól a menekültek befogadóközpontjába való belépést.

Márciusban felfüggesztették a Fidesz tagságát a legfontosabb jobbközép európai politikai családban, az Európai Néppártban (EPP) amiatt, mert a Fidesz megsértette a csoport jogállamisággal és alapvető jogokkal kapcsolatos értékeit, de megengedték, hogy a Fidesz továbbra is az EPP képviselőcsoportjában maradjon az Európai Parlamentben . A jelentés írása idején folyamatban volt a Fidesz elleni belső vizsgálat.

A médiapluralizmus tovább csökkent azáltal, hogy egyre több sajtóorgánum támogat kormányzati vonalat akár kormányközeli tulajdonosok miatt vagy éppen közvetlen kormányzati befolyásolás eredményeképpen. 2018 decemberében közel 500 médiafórum egyesült egy kormányhoz lojális konglomerátummá, mely súlyos akadályt gördített az ország médiapluralizmusa elé. A kormányközeli média továbbra is folytatta a kritikus újságírók és sajtóorgánumok lejáratását.

A kormánynak még mindig ratifikálnia kell az Isztambul Egyezményt, melynek kérdését egy miniszter júliusban „politikai hisztériának” nevezte. Magyarországon nincsenek megbízható statisztikák a családon belüli erőszakra vonatkozóan.

Az EU Alapjogi Ügynöksége szerint a romák továbbra is diszkriminációval szembesülnek a lakhatás, az oktatás és a közegészségügy területén.

Read the EU Chapter

Sections of the EU Chapter: Migration and Asylum  | Discrimination and Intolerance  | Rule of Law  | Terrorism and Counterterrorism  | Croatia  | France  | Germany  | Greece  | Hungary  | Italy  | The Netherlands  | Poland  | Spain  | United Kingdom  | Foreign Policy