Skip to main content

Magyarország: Állandósult családon belüli erőszak

Erőteljesebb rendőri fellépésre és több krízis központi férőhelyre van szükség

(Budapest) – A rendőrségi tétlenség, a kellő hatékonyságot nélkülöző távoltartó határozatok, az elégtelen krízis központ férőhelyek, valamint a jogi és iránymutatásbeli hiányosságok összességében mind csak további bántalmazások veszélyének teszik ki a családon belüli erőszakot megélő nőket Magyarországon,  állítja a Human Rights Watch ma nyilvánosságra hozott jelentése.

Az 65 oldalas, “Addig, amíg vér nem folyik: Védtelenség a családon belüli erőszak ellen Magyarországon,” című jelentés tartós és brutális, a partnerük által nők ellen elkövetett erőszakról számol be, valamint azokról a kihívásokról, melyekkel az érintett nők kénytelenek szembesülni az állami védelmi rendszer és segítségnyújtási szolgálatok igénybevétele során.

A jelentés a közelmúltbeli törvénymódosítás ellenére is a családon belüli erőszak kezelésével kapcsolatos magyarországi jogi és iránymutatásbeli hiányosságokra világít rá és arra, hogy a hatóságok képtelenek megfelelő védelmet nyújtani a családon belüli erőszakot tapasztalt nők számára.

“Magyarország családon belüli erőszak kezelésére kiépített rendszere egyszerűen nem működik,” jelentette ki Lydia Gall, a Human Rights Watch kelet-európai kutatója, és egyben a jelentés szerzője. “Pont azok az emberek, akiknek a segítségnyújtás lenne a feladatuk – rendőrök, orvosok, ügyészek, szociális munkások – gyakran magukra hagyják az áldozatokat, akik nem látnak más lehetőséget, mint visszamenni bántalmazójukhoz, melynek következtében további erőszakoskodást szenvednek el.”  

A jelentés olyan Magyarország egész területéről érkezett 29 nővel lefolytatott interjún alapul, akik védelmet kerestek bántalmazó társuk ellen még a 2013-as év közepi jogszabály-módosítás előtt, továbbá jogászokkal, bírókkal, női szervezetekkel, szociális munkásokkal, kormányhivatalnokokkal és egyéb szakemberekkel való beszélgetéseken.  A Human Rights Watch 4 további nőt is megkérdezett a 2013-as év közepi jogszabály-módosítások hatálybalépését követően, ezek a vallomások azonban nem képezik a jelentés részét.

A Human Rights Watch olyan nőkkel beszélgetett, akiket késsel, baltával és karddal megszúrtak és megvágtak, terhesen hasba ütöttek és megrúgtak, megerőszakoltak, botokkal, babakocsikkal, vasrudakkal, vagy éppen vastag kábeldarabokkal orr- és koponyatörést okozva megvertek, fészerbe télvíz idején bezártak, erkélyről kidobtak, külvárosi elhagyatott környéken az éjjel közepén kiraktak, valamint kemény pszichológiai erőszaknak kitett nőkkel.

Magyarországnak egyértelmű emberi jogi kötelezettsége, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a nők jogainak védelme, és annak érdekében, hogy a nők erőszak- és megkülönböztetés-mentes életet éljenek, beleértve a hatékony bírósági jogorvoslat biztosítását. A Human Rights Watch álláspontja szerint annak érdekében, hogy Magyarország eleget tudjon tenni e kötelezettségének, a magyar parlamentnek módosítania kell a 2009.évi, a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényt, valamint a Büntető Törvénykönyvben a családon belüli erőszakról szóló tényállást úgy, hogy a vonatkozó törvények ne zárjanak ki teljes női csoportokat a hatályuk alól és azért, hogy a jelenlegi iránymutatásbeli és gyakorlati kérdések terén tapasztalható hiányosságok orvoslásra kerüljenek.

Magyarországnak javítania kell a rendőröknek, ügyészeknek, bíróknak, szociális munkásoknak és orvosoknak szervezett képzések rendszerén, és növelnie kell a családon belüli erőszak áldozatait befogadó krízis központok kapacitását. Magyarországnak továbbá ratifikálnia kell az Európa Tanács Nők Elleni Erőszak és Családon Belüli Erőszak Megelőzése és Üldözése tárgyú Egyezményét.

Egészen 2013. július 1-ig a családon belüli erőszak még nem volt különálló bűncselekmény sem Magyarországon. A családon belüli erőszak egy fajtája volt csupán a testi sértésnek, a sérülések súlya szerint csoportosítva, és az olyan sérülések esetén, melyek nyolc napon belül gyógyultak vétségként kezelve, a jogi lépések kezdeményezését a rendőrség és az ügyészség helyett az áldozatra hagyva.

Az új, júliusban beiktatott családon belüli erőszakra vonatkozó tényállás az erőszakos cselekmények elkövetésével kapcsolatban szigorúbb büntetéseket von maga után és az áldozat helyett az ügyészhez telepíti a büntetőeljárás megindításának felelősségét. Ugyanakkor azonban az új tényállás csupán a családon belüli erőszak legalább kétszeri megismétlődése esetére nyújt védelmet, és kizárja a védett körből azokat a nőket, akik nem élnek együtt bántalmazó társukkal, kivéve, ha közös gyermekük van a bántalmazóval.

Az új, különálló büntetőjogi tényállás nem ad választ a Human Rights Watch által feltárt hiányosságokra. A július 1-je utáni bántalmazásaikkal kapcsolatban meginterjúvolt négy nő tapasztalata arra enged következtetni, hogy a gyakorlatban nem sok minden változott. A megkérdezett nők a rendőrség tétlenségéről beszéltek, valamint a szociális munkások és orvosok körében elterjedt, a védelmet kereső áldozatot hibáztató hozzáállásról.

A Human Rights Watch kutatása eredményeképpen azt találta, hogy a rendőrség gyakran elriasztja a nőket a feljelentéstételtől és nem él kellő hatékonysággal a 2009-es törvényben biztosított távoltartó határozatkibocsájtási jogkörével. Sőt, a rendőrség sokszor az áldozatok kérvényétől teszi függővé a határozatok kibocsájtását, egyes esetekben a bántalmazó társ jelenlétében megkérdezve őket, hogy kívánnak-e távoltartó határozatot, mely sok áldozatot megtorpanásra kényszerít a bosszútól való félelem miatt. 

Zsuzsa, egy 37 éves nő, aki 14 éven keresztül szenvedett családon belüli erőszaktól a Human Rights Watch-nak elmesélte, hogy azt követően, hogy augusztusban a férje erőszakoskodott vele, és egy hegyes fegyvert szegzett a torkának, ő kihívta a rendőröket.

“A rendőrség kijött és a férjem megnyugtatta őket, hogy semmi sem történt,” mesélte. “Én nem mertem semmit mondani, de a rendőrök egyébként is azt mondták, hogy addig, amíg vér nem folyik, nem tehetnek semmit. Minek vannak [a rendőrök], ha nem tehetnek semmit?”

A Human Rights Watch olyan nőkkel is beszélt, akik a rendőrség hanyag, és néha még ellenséges reakciójáról is beszámoltak. Ilyen eset volt például, amikor a rendőrség a nőt hibáztatta azért, amiért az egy erőszakos kapcsolatban élt, megkérdőjelezte a nő beszámolójának hitelességét, és kiskorú veszélyeztetése miatti feljelentéssel fenyegette meg amiatt, hogy “hagyta magát” társa által bántalmazni.

A Human Rights Watch továbbá úgy találta, hogy a bíróságok sem nyújtanak az érintett nőknek megfelelő védelmet. A bíróságok a távoltartó határozatok meghozatalának feltételéül gyakran eltúlzott bizonyítékokat kívánnak meg, csak rövid időtartamra rendelik el a távoltartást, vagy éppen egyszerűen nem hoznak határozatot a bántalmazó távollétében, még annak ellenére sem, hogy a törvény betűje szerint azt megtehetnék. Míg a hanyag és elutasító rendőri reakció hozzájárulhat a családon belüli erőszak büntetőjogilag számon tartott alacsony számához, az ügyészek és bírák iránymutatásokkal való ellátásának hiánya ugyancsak egy figyelembeveendő tényező, állítja a Human Rights Watch. 

Az orvosok és szociális munkások gyakran nem nyújtanak megfelelő segítséget, vagy nem adnak megfelelő tanácsokat az érintett nőknek. Az orvosokat nem látják el országos szintű iránymutatásokkal arra vonatkozólag, hogy hogyan kezeljék a családon belüli erőszakra utaló gyanús eseteket. Számos esetben nők és krízis központokban dolgozók arról számoltak be, hogy az orvosok nem dokumentálták megfelelően a bántalmazási eseteket, akadályozva ezzel a bíróságok munkáját. Egyes esetekben az orvosok még attól is vonakodtak, hogy segítségnyújtó forrásokat vagy információt osszanak meg az áldozatokkal vagy megkérdezzék a családon belüli erőszakot megélőket, hogy akarják-e a bántalmazásnak a rendőrségen való feljelentését.

Ahelyett, hogy a legelemibb támogatást nyújtanák, a gyermekvédelmi szolgálatok néha súlyosbítják a helyzetet. Annak ellenére, hogy a Human Rights Watch nem dokumentált olyan esetet, melyben egyértelműen megállapítható lett volna, hogy egy nő a családon belüli erőszak miatt vesztette volna el gyermekét vagy gyermekeit, vagy gyermeke/gyermekei kizárólag a családon belüli erőszak miatt kerültek volna gondnokság alá, nyolc nő nyilatkozott a hatóságokkal való korábbi tapasztalatai alapján úgy, hogy azért nem tett a családon belüli erőszak kapcsán feljelentést, mert félt attól, hogy a gyermekjóléti szolgálatok elvinnék a gyermekeit. Három nő azt is elmondta, hogy a gyermekjóléti szolgálatok a családon belüli erőszak miatt a gyermek elmozdításával fenyegettek.

„Behívtak a gyermekjóléti szolgálat irodájába és azt mondták, hogy amennyiben a férjem magatartása nem változik, vagy el nem hagyom, elveszik a gyermekeimet,” mesélte Virág, egy háromgyermekes anya egy kis faluból. „Ez után a férjem már tudta, hogy bármit megtehet velem, mert nem fogom a rendőrséget hívni a hatóságoktól való félelmem miatt.”

A krízis központok a családon belüli erőszak áldozatai állami védelmi rendszerének elengedhetetlen részei, de egész Magyarországon csak 122 krízis központi férőhely áll rendelkezésre, melyből csupán 29 specializálódott családon belüli erőszak áldozatainak fogadására. A nemzetközi normáknak és elvárásoknak Magyarország 1,000 férőhely biztosításával kellene eleget tegyen. Ráadásul a nők alapszabályként csak maximum 60 napig maradhatnak a krízis központokban és csak a gyermekes anyák kérhetnek hosszabbítást.

Egyéb bevételi forrás és lakóhely hiányában sok nő azt mesélte, hogy nem lévén más választása, visszatért bántalmazójához.

Magyarországon nem jött létre ez idáig nemzeti stratégia a családon belüli erőszak elleni küzdelemre és a jelenség megelőzésére. A rendőrségi utasítások nincsenek megfelelően végrehajtva, és azokhoz hasonlatosakat nem találunk ügyészek, bírák, egészségügyi dolgozók és szociális munkások számára. Egészen elenyésző képzés áll rendelkezésre a vonatkozó szakmák dolgozói számára, és gyakran azok sem államilag támogatottak.

A Human Rights szerint a nők és a magyar társadalomban elfogadott szerepük hagyományokhoz kapcsolódó értelmezése, valamint a családon belüli erőszak jelenségének és dinamikájának, és az arra való válaszadásnak a társadalom egészére jellemző meg nem értése mind komoly problémát jelentenek.

“A magyar kormány kiemelt kérdésként kellene kezelje a családon belüli erőszak áldozatainak védelmét,” szögezte le Gall. “Szégyenletes lelkiismeretlenség, hogy nők, akik megpróbálnak kimenekülni egy erőszakos kapcsolatból a támogatás helyett ellenségességbe és közömbösségbe ütköznek.”

Your tax deductible gift can help stop human rights violations and save lives around the world.

Region / Country